LXXXII. rész

Fáradtan estem be az otthonunk ajtaján , korábban mint arra számítottam. Eredeti terveim szerint Richel ebédeltem volna , de végül be kellett segítenie a bátyámnak az óriási forgalom miatt. Reménykedtem benne , hogy Bridget itthon van mert így talán folytathatjuk a szervezést. Az órára pillantottam a nappali falán és elindultam a gyógyszeres szekrény felé mielőtt megkerestem volna a barátnőmet. A napi bogyóimért nyúltam amikor összehúzott szemöldökkel raktam arrébb a sajátjaimat és kezembe vettem Bridget fogamzásgátlóit. Valamiféle érzés kapott el , hogy ezt most muszáj leellenőriznem. Kibontottam a dobozt és számolgatni kezdtem, hogy Bridget mikor is vette ezeket és mennyinek kellene hiányoznia az elmúlt két hét óta. De ránézésre biztos voltam benne , hogy nem szedi rendesen.Aztán bevillant a tegnap este, hogy nem ivott, a rosszulléte és a fura viselkedése. Mindent vissza pakoltam a szekrénybe , bevettem a bogyóimat és határozott léptekkel indultam meg felfele. Bridget épp akkor lépett ki a fürdőből.

-Hellóka!-tettem csípőre a kezeim, az arcára pedig valami meglepett zavar ült ki, mintha rajtakapták volna. 

-Máris itthon? -mosolygott természetesen és kilépett előlem majd a kilincs után nyúlva megpróbálta behúzni az ajtót. 

-Mit csináltál ott bent?-tettem fel a kérdést ami elég bizzarul hangzott, ő is felnevetett.-Ne nevess kérlek, megtaláltam a be nem szedett tablettáid , rég nem ittál és tudom ha titkolózol. Szóval, Bridget...én az elején elmondtam , hogy haldoklom te meg nem szólsz arról , hogy egy élet növekszik benned?-kérdeztem könnyes szemmel, ő meg csak bámult rám meglepetten pár pillanatig. 

-Én...Most lettem benne biztos...-húzta ki a tesztet a farzsebéből amiről villogott a kis pozitív jel , majd visszadugta gyorsan és megtörölgette a szemét. 

-Oké, ezt megbeszéljük, gyere! -megragadtam a kezét és bevonszoltam a szobába majd mindketten leültünk a földre egymással szemben. Néhány pillanatig csak ültünk ott és nem mondtunk semmit. Én nem tudtam mit kérdezzek , ő meg valószínű nem tudta mit mondjon. Rengeteg érzés kavargott bennem. Többek között , hogy hogyan történt, hogy mi lesz ezután,és ami a legjobban gyötört , hogy bárhogy dönt talán nem lehetek mellette támaszként. Ezek a gondolatok kezdtek kényelmesen berendezkedni az elmémben ezért ennek orvoslására megtörtem a csendet. 

-Bridget...Ha ott voltak a tabletták miért nem szedted, vagy direkt? Gyereket akartatok?-tettem fel először azt a kérdést , hogy miként történhetett ez. 

-Nem direkt volt...Beszéltünk gyerekekről de nem most..-kezdett sírni.- Néha elfelejtettem mostanában bevenni. A rengeteg stressz, meg kivagyok amiatt is ami veled történik az életem jelenleg nincs a magaslatán és elfelejtettem a rohadt tablettákat!-emelte fel a hangját és egyre kétségbeesetten zokogott. Közelebb hajolva hozzá szorosan magamhoz öleltem legjobb barátnőmet. 

-Mit szeretnél tenni?-tettem fel óvatosan a kérdést.-Ha nem vagy rá készen én megértem..- kezdtem bele de félbeszakított. 

-Akkor sem fogom megölni a gyerekem ha Zayn nem fog mellém állni ebben a helyzetben. Bármilyen nehéz is lesz majd, velem marad.-mosolygott- Nem tehetem azt vele Hannah-pillantott fel rám könnyes szemmel én meg megszólalni alig bírtam. Bridget csodás ember és biztos voltam benne, hogy Zayn mellette fog állni. 

-Akkor viszont-vigyorogtam- én vagyok a legboldogabb jelenleg!-sikítottam. 

-Tudom-nevetett-ami azt illeti én is!-törölte le a könnyeit. 

-Csak Zayn reakciójától félek.. 

-Ne tedd. Minden rendben lesz, és mi is itt vagyunk!-simítottam meg a karját. 

-Tudom, csak kérlek ne mond senkinek még. 

-Ez természetes!-öleltem meg. 

Egy darabig még kábán üldögéltünk a szobában babalázban égve. Rengeteget tervezgettünk és reménykedtünk, hogy ezek mind együtt éljük át. Viszont időközben fel kellett eszmélnünk , hogy nem soká férjhez megyek és szükségem lesz egy ruhára így összeszedtük magunkat és elindultunk. A 3. bolt ajtaján léptünk be teljesen felpörögve attól , hogy legjobb barátnők vagyunk, hogy épp esküvői ruhát keresünk, hogy a a barátnőm gyereket vár. Mennyire tökéletesen boldognak láthatott az aki kívülről , tudatlanul bámult ránk. Két lány akikből az egyik egy időzített bomba és bármikor meghalhat, a másik meg bár nem mutatja nagyon is tönkreteszi ennek a gondolata. Szóval ilyen tökéletesen léptünk be abba a boltba , ahol megtaláltam A ruhát amiben férjhez megyek . Tudom , hogy az esküvőt mindenki élete egyik legjobb napjának tekinti, de számomra az egyetlen nagy nap lesz és az utolsó. Így hát szerettem volna ha a legszebb lesz. Bár a betegségem miatt egyre gyengébb , soványabb vagyok szerettem volna egy olyan ruhát amiben szép lehetek azon a napon. Így amikor megannyi ruha után kiléptem abban a ruhában és megláttam Bridget arcát és magamat a tükörben egy egészséges , boldog lány nézett vissza rám. Megtaláltam. 

-Bridget!-sipákoltam hisztérikusan.-Borzalmas a hajam és csak másfél óránk van! 

-Kérlek nyugodj meg már a hajad nagyon jó, az a másfél óra meg tökéletesen elég lesz arra , hogy felvedd a ruhád! 

-Jó de segíts kérlek! Eljött a nap. Férjhez megyek. Talán meggondolatlanul, talán korán de a helyzetemet tekintve talán még el is késtem. Egy valamiben biztos voltam : jelen helyzetben végtelenül szerelmes vagyok Richbe és ezen nem változtat semmi. Hosszú idő óta azon a napon boldog voltam. A legboldogabb. És a jelenre koncentráltam, semmi másra. Épp a ruhát akasztotta le Bridget a szekrényről amikor Rich hangját hallottam meg a folyosón. Idegesen kaptam magamra egy köntöst és rohantam ki. 

-Rich Stymest ha meglátsz a ruhában nem megyek hozzád!-kiáltottam rá. -Nyugalom, amíg idáig feljöttem te vagy az 5. aki rám ordít. Csak ezért jottem.-emelt meg egy kis szatyrot nevetve. Én sóhajtottam egyet és elindultam visszafele de megragadta a karom és visszahúzott. 

-Hannah Benson. Ma elveszlek!-mosolygott-De csak ha nem kapsz ideg-összeroppanást.-nézett mélyen a szememben és én felnevetem. 

-Oké,oké...Értem.-nyújtottam rá a nyelvem és felnevetett ő is. -Szeretlek! 

-Szeretlek!-mosolyogtam majd megcsókolt ami után lesétált a lépcsőn én meg a lehető legszerelmesebben néztem utána. Amikor eltűnt anyát pillantottam meg a lépcső aljánál, felfele sétált. -Szeretnék adni valamit.-nyúlt be a táskájába és elővett egy nyakláncot.Kék kővel a medálban.-Ez a nyaklánc volt rajtam , a nagyidon és családunk legtöbb nő tagján ezen a napon , így ez a tiéd. Mert hát ez valami kék és valami régi is. -ölelt szorosan magához.-Sose felejtsd el , hogy büszke vagyok rád amiért végig önállóan megbírkóztál a problémákkal. És sajnálom, többet kellett volna veled lennem... 

-Anya szeretlek! És minden tökéletesen csináltál!-simítottam meg az arcát.

-Most pedig segítesz a ruhával?-mosolyogtam ő meg bólintott. A tükör előtt álltam és bámultam magam abban a ruhában. Elviselhető, ez jó. 

-Gyönyörű vagy!-állt meg mellettem Bridget. -Köszönöm! Mindent!-fogtam meg a kezét könnyes szemmel. 

-Oh nem nem! A sminked sok időbe és rengeteg idegsejtembe került ! Nem sírsz!-nevetett de láttam rajta , hogy azért elérzékenyült ő is. 

-Bocsánat!-nevetem-Hozd ide a telefonod kérlek. Ő meg úgy is tett, kivettem a kezéből és a fényképezőgép alkalmazásba belépve a kamerába mosolyogtam. 

-Tükörszelfi?Kint van egy profi fotós.- nevetett.  

-Tudom. De ez más. Ez a kép a mienk. Akkor készült amikor csak ketten voltunk itt. És bár semmi lényegesen nem mondtunk , ez mindkettőnknek fontos pillanat. Szóval őrizd meg. Mindig!-öleltem magamhoz a lehető legszorosabban azt a személyt akire az elmúlt években mindig számíthattam. -Na de ebből elég.-pislogtam felfele.-Ez az esküvőm és nem a temetésem.-indultam el.-Egyenlőre!-nevettem fel. 

-Beteg vagy!-dobta utánam az első tárgyat ami a kezébe került, de azért nevetett.

 A templom előtt szorongattam a bátyám karját erőteljesen amikor meghallottam a bentről kiszűrődő zenét ami azt jelentette indulnunk kell. 

-Szeretlek Hannah! 

-Én is téged Jack!-mosolyogtam fel rá majd muszáj volt egyet rántania rajtam , hogy elinduljak. Ahogy beléptünk az ajtón minden idegességem elszállt. Ugyanis ott állt az az ember akit annyira de annyira szeretek. Engem nézett mosolyogva. És egy pillanatra láttam ahogy a szeméhez nyúl és letöröl egy könnycseppet. Akaratlanul is elvigyorodtam annak láttán , hogy mit hoztam ki belőle. Észrevette a vigyorom ezért fejét csóválva észrevehetetlenül nevetett. Mellé érve a lehető legszorosabban öleltem meg a bátyám és igyekeztem minden hálámat és szeretetemet belesűríteni az ölelésbe. Sikerült ugyanis viszonozta és majd megfulladtam majd elengedett és beállt a helyére ahogy én is. Mélyen a szemébe néztem annak a férfinak aki mellett úgy éreztem, hogy célba értem. A pap megkezdte a szertartást én meg végig ezalatt a szemébe néztem ahogy ő is. Mindennek a végén a pap kimondta azt amit igazán hallani akartam.

-Mostantól férj és feleség vagytok, megcsókolhatod a menyaszonyt! Rich megfogott a derekamnál fogva , magához húzva megcsókolt, úgy ,hogy majd bele szédültem majd elhajolva tőlem a fülembe súgott:

-Az enyém vagy Hannah Benson, örökre!-rögtön könnyek lepték el a szemem és a lehető legvékonyabb , leghalkabb hangon válaszoltam neki.

 -Örökké! 

A templomból kiérve millió virág , és tapsvihar fogadott. Minden barátom , a családom tagjai mosolyogva néztek minket én meg azt hittem még mindig Rich csókjának hatása alatt álltam mert szédültem. Felnézem rá, aggódva nézett rám. A barátaink, családjaink elhomályosodtak majd eltűntek. Végül pedig ő tűnt el.